A Balaton / Badacsony / Tónus fotósorozat alapja a megfigyelés, megértés és konstrukció három pillérén nyugszik. Célja, hogy kutatásokra támaszkodva képi és hangi reprezentáció segítségével mutathassak meg valami újat arról a kultúrtájról, amelyet évtizedek óta szemlélek, fotografálok, tehát a kortárs művészet eszköztárával a rögzült sztereotípiák helyett egy érzékletesebb és mélyebben értelmezett Balaton képet ajánljak fel interpretációra.
A koncepció – amelynek lényegi mozzanata a repetíció – nem csak gondolati, hanem a formai összegzés kísérlet is. Az ismétlődést tudatosan központban tartó fotográfiáim az ember személyes kozmikus jelenlétét vizsgálták. Az ismétlődés számomra a megértés és a befogadás ritmusát követni szándékozó alkotói nyelv. A sorozat egyik legfontosabb inspirációja az időhasználattal fenntartott kapcsolatom. A tónus ebben az esetben egyesíti a zenei hangsúlyokat és a vizualitáshoz köthető téziseket.
A folyamat során a komponáltság szerepe oltottabbá és árnyaltabbá válik és a kép kapcsolatot teremt a profán és a szent időfelfogás között. Munkám során ez az átlépés / átlényegülés a profán időből a szent szférájába az ismétlés által valósul meg. Kánont teremt és a jelentés tónusaira épít. Keresi a belső összefüggéseket. Vizuális szabályrendszereket kutat és a látvány segítségével az értelem helyes használatának alapelveit kívánja értelmezni. Szabályokat állít fel és cáfolja azok létjogosultságát. Összegezi a (belső és külső) látvány egymáshoz viszonyított harmonikus arányát. A látványt a hangzás komponáltságához hasonlítja, a tónusait szinkronba helyezi és ellenpontokat keres, ritmust teremt és ismétel.
A sorozat készítésével festői párhuzamokat is keresek, ahol a ködpára és a szürkület, kétértelművé és bizonytalanná teszi a képet, fölébreszti a képzeletet. Izgalmasnak érzem, ahogy a képen vándorló tekintet keresztülhatol a fizikai látvány felületén és a végtelenben fokuszálódig. A szem fokozatosan növekvő hegemóniája paralelnek mutatkozik a nyugati éntudat kifejlődésével; az én és a világ közötti egyre nagyobb távolság nyílik, a szem miközben elkülönít bennünket a világtól, a többi érzék egyesít vele bennünket.
A sorozat célja, hogy a kép egyik alapértelmezésére kérdezzek rá. Alaptézise a képbefogadási elméleteknek, hogy a képek sajátos logikával rendelkeznek, amelyek fogalmi úton, a beszéd nyelvére való lefordítás révén nem pontosan megragadhatók, maga a képértelmezés és megértés az érzékelő tapasztalás folyamatából nyeri komplexitását. Felvetésemben a tapasztalás horizontja tágul ki, a kép megmozdul és megszólal annak érdekében, hogy a primer jelentésen áthatolva eljuthasson a befogadó érzékelő tapasztalatához. Célom, hogy asszociációkat és újabb értelmezési összefüggéseket ébresszek, hogy el/visszavezessem a befogadót a természet és saját kapcsolatának gyökereihez.
